Számlázó Programom
CRM – Google Naptár Szinkronizálás

CRM – Google Naptár Szinkronizálás

CRM Modulunk összekapcsolható a Google Naptárral, így a Számlázó Programomba felvitt új emlékeztető rögtön be is kerül a felelős naptárába. Ha a kollégák okostelefont használnak, így az irodában rögzített feladatok, teendők rögtön megjelennek a kollégák telefonján, látják a naptárjaikban. Ehhez nincs szükség a mobilalkalmazásunkra, elég a Számlázó Programom Prémium verziója a CRM modullal.

A szoftverbe több felelőst is fel lehet vinni, így olyan kollégákhoz is kioszthatunk feladatot, akik amúgy nem dolgoznak a programmal, csak szeretnénk látni a partner kartonokban, hogy melyik partnernál ki járt.

Be kell lépni a Beállítások / Felhasználók menübe, ahol a jogosultságokat is kiosztjuk, és a megfelelő felhasználót kijelölve a Google Naptár gombra kattintani. Ekkor feljön a Google bejelentkező ablaka (nem baj, ha az adott gépen más van bejelentkezve), és a megfelelő Google bejelentkezés után engedélyt kér a Google a program számára. A szoftver nem a felhasználónevet, jelszót tárolja, mivel azt át sem adja a Google, csak egy biztonságos token-kulcsot, ami alapján összepárosodik a két rendszer.

Ezek után elég egy emlékeztetőt, vagy munkalapot (ott is működik!) felvinni, és már meg is jelenik a kolléga mobilján. Általában a mobilon kell egy perc a szinkronizálásra, de van, hogy hamarabb is megjelenik (kézzel lehet frissíteni), de a lényeg, hogy magától úgyis megjelenik 1-2 percen belül, sőt értesítést is küld róla 10 perccel korábban.

Fontos: Iphone, Ipad esetén hiába van beállítva a Google fiók (Google Naptár), nem mindig jeleníti meg a naptárak között ténylegesen. Ehhez a Beállítások/Mail, kontaktok, Naptárak menüben a legalsó naptárak szekcióban be kell állítani az Alapnaptárat a google fiókra.

 

 

googlenaptar

 

 

 

 

 

 

naptar_emlekezteto naptar_google naptar_mobilon

Címkék:

About the Author

eszoftver